20260529-0610
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Városüzemeltetési Osztályának állásfoglalása alapján a bejelentésben jelzett metszési munka nem Társaságunk kompetenciája.
A Budapest Főváros Közgyűlésének 48/1994. (VIII. 1.) sz. önkormányzati rendelete
a főváros köztisztaságáról * alapján az ingatlantulajdonos saját hatáskörben szükséges intézkedjen az elvégzendő feladatok ellátásáról:
"Budapest Főváros Közgyűlésének 48/1994. (VIII. 1.) sz. önkormányzati rendelete a főváros köztisztaságáról fővárosi köztisztasági rendelet 4–5. § * 6. § szerint (1) Ha a jogszabály eltérően nem rendelkezik, a tulajdonos köteles gondoskodni a) az ingatlan előtti járdaszakasz (járda hiányában egy méter széles területsáv, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes terület); b) a járdaszakasz melletti nyílt árok és ennek műtárgyai, továbbá c) tömbtelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalogos megközelítésére és körül járására szolgáló terület tisztán tartásáról, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolításáról."
A Városüzemeltetési osztály a lakók irányába a szükséges felszólítást ki fogja küldeni az elvégzendő feladatok teljesítése érdekében.
Kérjük válaszunk elfogadását!
Üdvözlettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.08 07:37:50
20260608-0670
Kedves András!
Társaságunknak megküldött bejelentéssel kapcsolatosan tájékoztatunk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett játszóeszköz javítását sürgősséggel intézzük.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.08 09:48:19
20260605-0656
Tisztelt Bak Zoltán!
Társaságunknak megküldött bejelentéssel kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett hulladék elszállítása 2026.06.05-én megtörtént.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.08 09:51:56
20260606-0663
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a bejelentésben jelzett területen észrevételezett feladatok elvégzése (takarítás, kaszálás) üzemeltetői térképünk szerint nem tartozik Társaságunk kompetenciájába.
Feltételezhetően fővárosi, vagy a XV. kerülethez tartozó MÁV területen található mindkét probléma.
Kérjük bejelentését küldje meg a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Városüzemeltetési Osztálya részére, pontosítva a helyszínt (Klára utcában melyik házszám / házszámok mögött észlelhető a hulladék lerakás illetve a parlagfű fertőzöttség) annak érdekében, hogy a terület üzemeltetője beazonosítható legyen. Kollégáink a terület tulajdonosának, kezelőjének és üzemeltetőjének meghatározása után tudják megtenni a szükséges intézkedéseket.
Köszönjük, hogy törődik környezetével,
Üdvözlettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.08 11:48:02
20260513-0509
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett fák ápolási munkáit Kollégáink elvégezték. A beavatkozásokból kimaradt 4 fa ápolását a költési időszak utánra ütemezzük.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.08 11:49:43
20260603-0638
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy bejelentését illetékesség okán továbbítottuk az Újpesti Rendészet felé.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.08 12:44:16
20260608-0672
Kedves András!
Társaságunknak megküldött bejelentéssel kapcsolatosan tájékoztatunk, hogy 2026. májusában Újpest Önkormányzata az Újpest Média oldalán közlemény tett közzé a zöldfelületek fenntartásával kapcsolatban. A tájékoztatás szerint az újonnan megválasztott, élő környezetért felelős miniszter, Gajdos László „vágatlan május” elnevezésű kezdeményezéséhez csatlakozott Újpest Önkormányzata is.
A közlemény az alábbi linkre kattintva olvasható.
https://ujpestmedia.hu/ujpest-is-a-termeszetkozelibb-zoldfelulet-kezeles-fele-fordul/
Társaságunk eleget téve a közleményben leírtaknak, az intenzív területek kímélő kaszálását végezte május hónapban.
2026. június 8-án elindítottuk további üzemeltetési területeinken is a nagy gépigényű kaszálási munkákat, melyet a megszokott sorrendben végzünk.
A 2026. évi kaszálási munkák II. ütemének tervezett befejezése június vége.
Kérjük a lakosság türelmét, amíg kollégáink megérkeznek lakókörnyezetükbe.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.08 14:22:55
20260608-0668
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy 2026. májusában Újpest Önkormányzata az Újpest Média oldalán közlemény tett közzé a zöldfelületek fenntartásával kapcsolatban. A tájékoztatás szerint az újonnan megválasztott, élő környezetért felelős miniszter, Gajdos László „vágatlan május” elnevezésű kezdeményezéséhez csatlakozott Újpest Önkormányzata is.
A közlemény az alábbi linkre kattintva olvasható.
https://ujpestmedia.hu/ujpest-is-a-termeszetkozelibb-zoldfelulet-kezeles-fele-fordul/
Társaságunk eleget téve a közleményben leírtaknak, az intenzív területek kímélő kaszálását végezte május hónapban.
2026. június 8-án elindítottuk további üzemeltetési területeinken is a nagy gépigényű kaszálási munkákat, melyet a megszokott sorrendben végzünk.
A 2026. évi kaszálási munkák II. ütemének tervezett befejezése június vége. Kérjük legyenek türelemmel amíg kollégáink megérkeznek az Önök lakókörnyezetébe is.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.08 14:24:42
20260606-0665

2026.06.08 14:25:12
20260528-0608

2026. június 2-án elvégzésre került a Béke tér teljes területének kaszálása és további üzemeltetési munkái.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.08 14:29:37
20260609-0675
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy 2026. májusában Újpest Önkormányzata az Újpest Média oldalán közlemény tett közzé a zöldfelületek fenntartásával kapcsolatban. A tájékoztatás szerint az újonnan megválasztott, élő környezetért felelős miniszter, Gajdos László „vágatlan május” elnevezésű kezdeményezéséhez csatlakozott Újpest Önkormányzata is.
A közlemény az alábbi linkre kattintva olvasható.
https://ujpestmedia.hu/ujpest-is-a-termeszetkozelibb-zoldfelulet-kezeles-fele-fordul/
Társaságunk eleget téve a közleményben leírtaknak, az intenzív területek kímélő kaszálását végezte május hónapban.
2026. június 8-án elindítottuk további üzemeltetési területeinken is a nagy gépigényű kaszálási munkákat, melyet a megszokott sorrendben végzünk.
A 2026. évi kaszálási munkák II. ütemének tervezett befejezése június vége. Kérjük legyenek türelemmel amíg kollégáink megérkeznek az Önök lakókörnyezetébe is.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.09 07:25:51
20260501-0424

A közlemény az alábbi linkre kattintva olvasható:
https://ujpestmedia.hu/ujpest-is-a-termeszetkozelibb-zoldfelulet-kezeles-fele-fordul/
Társaságunk eleget téve a közleményben leírtaknak, az intenzív területek kímélő kaszálását végezte május hónapban.
Egyben köszönjük jelzését a Farkaserdő szélén található, kalászosodó füves területekkel kapcsolatban.
Megértjük a kutyatulajdonosok aggodalmát, mivel a toklász a nyári időszakban valóban kellemetlen és akár egészségügyi problémát is okozhat az állatok számára. A bejelentett terület fenntartását a helyszín adottságai, a természetközeli erdőszegély jellege, valamint az aktuális kaszálási és zöldfelület-fenntartási ütemezés figyelembevételével vizsgáljuk.
A Farkaserdő környezetében a kaszálási munkák tervezésekor nemcsak a használati szempontokat, hanem az élőhelyvédelmi, ökológiai és üzemeltetési szempontokat is mérlegelni szükséges. Ennek megfelelően a teljes út menti sáv egységes, azonnali kaszálása nem minden esetben indokolt vagy szakmailag támogatható, ugyanakkor a közlekedésre, rendszeres használatra szolgáló sávok, ösvények és frekventáltabb területrészek állapotát figyelemmel kísérjük.
A bejelentés alapján a feljárók mellett 1 m szélességben a közeljövőben elvégezzük a kaszálási munkát, azonban az út menti sáv kaszálását, a külterjes kaszálási feladataink között végezzük el, tervezetten július hónapban.
Köszönjük, hogy bejelentésével is segíti munkánkat!
Üdvözlettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.09 07:35:28
20260511-0488
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy 2026. májusában Újpest Önkormányzata az Újpest Média oldalán közlemény tett közzé a zöldfelületek fenntartásával kapcsolatban. A tájékoztatás szerint az újonnan megválasztott, élő környezetért felelős miniszter, Gajdos László „vágatlan május” elnevezésű kezdeményezéséhez csatlakozott Újpest Önkormányzata is.
A közlemény az alábbi linkre kattintva olvasható:
https://ujpestmedia.hu/ujpest-is-a-termeszetkozelibb-zoldfelulet-kezeles-fele-fordul/
Társaságunk eleget téve a közleményben leírtaknak, az intenzív területek kímélő kaszálását végezte május hónapban.
2026. június 8-án elindítottuk további üzemeltetési területeinken is a nagy gépigényű kaszálási munkákat, melyet a megszokott sorrendben végzünk.
A 2026. évi kaszálási munkák II. ütemének tervezett befejezése június vége. Kérjük legyenek türelemmel amíg kollégáink megérkeznek az Önök lakókörnyezetébe is.
A fentieket kiegészítve tájékoztatjuk, hogy kaszálási területeink között ezidáig nem szerepelt bejelentésében szereplő terület. Jelen kaszálási fordulótól felvettük az üzemeltetendő területek közé.
Egyben tájékoztatjuk, hogy a hulladék elszállítása megtörtént.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.09 07:38:31
20260512-0502

2026.06.09 07:40:52
20260601-0622

2026.06.09 07:42:59
20260602-0633

2026.06.09 07:44:51
20260603-0635

2026.06.09 07:45:38
20260604-0652

2026.06.09 07:46:11
20260605-0654

2026.06.09 07:46:57
20260605-0655

2026.06.09 07:47:38
20260605-0659

2026.06.09 07:48:14
20260609-0677

2026.06.09 07:54:35
20260529-0612
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a járdán található, letört koronarészek egyértelműen a magánterületen álló fáról származnak, így az ingatlan tulajdonosa köteles a zöldhulladék elszállításáról gondoskodni.
Panaszát továbbítottuk az illetékes személyeknek a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatában, akik megtették a megfelelő hatósági intézkedést az ügyben.
Köszönjük jelzését!
Üdvözlettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.09 11:54:17
20260513-0512
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett törött furatzáró kupakját Kollégáink 2026.05.28-án kicserélték.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.09 13:46:28
20260601-0628
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy az Aradi utca 3. szám előtti Morus alatti járdaszakasz takarítását a termésérés időszakában heti rendszerességgel beütemeztük kollégáink részére.
Továbbá tájékoztatjuk, hogy a fa a ház ingatlanján áll, így annak gallyazásáról a háznak saját hatáskörben kell gondoskodnia.
Kérjük válaszunk elfogadását!
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.09 13:48:39