20260520-0552
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett gyöngykavics nagy részét 2026.06.04-én eltávolítottuk. A még ott maradt, szétszóródott gyöngykavics és homok eltávolítására fokozott figyelmet fogunk fordítani a hetenként ismétlődő takarítások során.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.09 13:50:44
20260609-0688
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy 2026. májusában Újpest Önkormányzata az Újpest Média oldalán közlemény tett közzé a zöldfelületek fenntartásával kapcsolatban. A tájékoztatás szerint az újonnan megválasztott, élő környezetért felelős miniszter, Gajdos László „vágatlan május” elnevezésű kezdeményezéséhez csatlakozott Újpest Önkormányzata is.
A közlemény az alábbi linkre kattintva olvasható.
https://ujpestmedia.hu/ujpest-is-a-termeszetkozelibb-zoldfelulet-kezeles-fele-fordul/
Társaságunk eleget téve a közleményben leírtaknak, az intenzív területek kímélő kaszálását végezte május hónapban.
2026. június 8-án elindítottuk további üzemeltetési területeinken is a nagy gépigényű kaszálási munkákat, melyet a megszokott sorrendben végzünk.
A 2026. évi kaszálási munkák II. ütemének tervezett befejezése június vége. Kérjük legyenek türelemmel amíg kollégáink megérkeznek az Önök lakókörnyezetébe is.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.09 14:17:05
20260603-0639
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett fa ápolási munkáit Kollégáink 2026.06.09-én elvégezték.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.10 07:46:05
20260601-0630
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett fa ápolási munkáit Kollégáink 2026.06.09-én elvégezték.
A fával kapcsolatosan közel fél lombkoronáját (járda fölé lógó koronarészeket) el kellene távolítani a probléma megszüntetéséhez, amely nem áll módunkban, mivel nem indokolja az egészségi állapota, hogy a fiziológiai folyamataiba és a statikájába ilyen szinten beleavatkozzunk, ráadásul a vegetációs időszak közepén. Ahogyan az sem áll módunkban, hogy a teljes fát eltávolítsuk a terméshullásra hivatkozva.
Továbbá tájékoztatjuk, hogy a köztisztasági rendelet értelmében a társasház bejárata előtti burkolat takarítása és tisztán tartása a társasház feladata:
"Budapest Főváros Közgyűlésének 48/1994. (VIII. 1.) sz. önkormányzati rendelete a főváros köztisztaságáról fővárosi köztisztasági rendelet 4–5. § * 6. § szerint (1) Ha a jogszabály eltérően nem rendelkezik, a tulajdonos köteles gondoskodni a) az ingatlan előtti járdaszakasz (járda hiányában egy méter széles területsáv, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes terület); b) a járdaszakasz melletti nyílt árok és ennek műtárgyai, továbbá c) tömbtelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalogos megközelítésére és körül járására szolgáló terület tisztán tartásáról, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolításáról."
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.10 08:00:20
20260610-0689
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy 2026. májusában Újpest Önkormányzata az Újpest Média oldalán közlemény tett közzé a zöldfelületek fenntartásával kapcsolatban. A tájékoztatás szerint az újonnan megválasztott, élő környezetért felelős miniszter, Gajdos László „vágatlan május” elnevezésű kezdeményezéséhez csatlakozott Újpest Önkormányzata is.
A közlemény az alábbi linkre kattintva olvasható.
https://ujpestmedia.hu/ujpest-is-a-termeszetkozelibb-zoldfelulet-kezeles-fele-fordul/
Társaságunk eleget téve a közleményben leírtaknak, az intenzív területek kímélő kaszálását végezte május hónapban.
2026. június 8-án elindítottuk további üzemeltetési területeinken is a nagy gépigényű kaszálási munkákat, melyet a megszokott sorrendben végzünk.
A 2026. évi kaszálási munkák II. ütemének tervezett befejezése június vége. Kérjük legyenek türelemmel amíg kollégáink megérkeznek az Önök lakókörnyezetébe is.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.10 10:09:58
20260605-0657
Kedves Tamás!
Társaságunknak megküldött bejelentéssel kapcsolatosan tájékoztatunk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett leszakadt faágat Kollégáink elszállították.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.10 10:16:46
20260520-0557
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett zöldhulladék az ingatlanhoz tartozó felületről lemetszett cserjerész (Euonymus), jelen formában illegálisan kihelyezett hulladék.
Tekintettel a eredeti helyére, Társaságunknak nem áll módjában elszállítani.
Bejelentését kérjük, szíveskedjen megküldeni a társasház közös képviseletének, továbbá a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Városüzemeltetési Osztálya felé az alábbi email címen:
varosuzemeltetes.oszt@ujpest.hu
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.10 12:14:08
20260518-0539
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett fák ápolási munkáit Kollégáink elvégezték.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.10 12:15:06
20260610-0691
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy 2026. májusában Újpest Önkormányzata az Újpest Média oldalán közlemény tett közzé a zöldfelületek fenntartásával kapcsolatban. A tájékoztatás szerint az újonnan megválasztott, élő környezetért felelős miniszter, Gajdos László „vágatlan május” elnevezésű kezdeményezéséhez csatlakozott Újpest Önkormányzata is.
A közlemény az alábbi linkre kattintva olvasható.
https://ujpestmedia.hu/ujpest-is-a-termeszetkozelibb-zoldfelulet-kezeles-fele-fordul/
Társaságunk eleget téve a közleményben leírtaknak, az intenzív területek kímélő kaszálását végezte május hónapban.
2026. június 8-án elindítottuk további üzemeltetési területeinken is a nagy gépigényű kaszálási munkákat, melyet a megszokott sorrendben végzünk.
A 2026. évi kaszálási munkák II. ütemének tervezett befejezése június vége. Kérjük legyenek türelemmel amíg kollégáink megérkeznek az Önök lakókörnyezetébe is.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.10 12:17:05
20260611-0695

2026.06.11 07:14:47
20260608-0667
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett kidőlt fát Kollégáink 2026.06.09-én eltávolították.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.11 07:16:28
20260607-0666
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett zöldhulladékot Kollégáink 2026.06.09-én eltávolították.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.11 07:17:43
20260527-0601
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett kaput Kollégáink 2026.06.04-én megjavították.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.11 07:19:06
20260611-0697
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy 2026. májusában Újpest Önkormányzata az Újpest Média oldalán közlemény tett közzé a zöldfelületek fenntartásával kapcsolatban. A tájékoztatás szerint az újonnan megválasztott, élő környezetért felelős miniszter, Gajdos László „vágatlan május” elnevezésű kezdeményezéséhez csatlakozott Újpest Önkormányzata is.
A közlemény az alábbi linkre kattintva olvasható.
https://ujpestmedia.hu/ujpest-is-a-termeszetkozelibb-zoldfelulet-kezeles-fele-fordul/
Társaságunk eleget téve a közleményben leírtaknak, az intenzív területek kímélő kaszálását végezte május hónapban.
2026. június 8-án elindítottuk további üzemeltetési területeinken is a nagy gépigényű kaszálási munkákat, melyet a megszokott sorrendben végzünk.
A 2026. évi kaszálási munkák II. ütemének tervezett befejezése június vége. Kérjük legyenek türelemmel amíg kollégáink megérkeznek az Önök lakókörnyezetébe is.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.11 10:08:01
20260611-0698

2026.06.11 10:08:52
20260611-0699

2026.06.11 10:09:30
20260611-0700

2026.06.11 10:29:28
20260608-0674
Kedves Zoltán!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett ivókutat Kollégáink 2026.06.10-én megjavították.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.11 11:30:54
20260611-0701
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy 2026. májusában Újpest Önkormányzata az Újpest Média oldalán közleményt tett közzé a zöldfelületek fenntartásával kapcsolatban. A tájékoztatás szerint az újonnan megválasztott, élő környezetért felelős miniszter, Gajdos László „vágatlan május” elnevezésű kezdeményezéséhez csatlakozott Újpest Önkormányzata is.
A közlemény az alábbi linkre kattintva olvasható:
https://ujpestmedia.hu/ujpest-is-a-termeszetkozelibb-zoldfelulet-kezeles-fele-fordul/
Társaságunk eleget téve a közleményben leírtaknak, az intenzív területek kímélő kaszálását végezte május hónapban.
2026. június 8-án elindítottuk további üzemeltetési területeinken is a nagy gépigényű kaszálási munkákat, melyet a megszokott sorrendben végzünk.
Jelenleg a Pozsonyi lakótelep kaszálási munkái folynak. Ennek során kollégáink a burkolat takarítási munkáit végzik lombfúvó segítségével.
A kaszálék gyűjtés lombseprűvel és gereblyével történik.
Kérjük türelmüket a munkavégzés befejezéséig!
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.11 11:57:44
20260611-0708
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett probléma nem tartozik Társaságunk kompetenciájába. Bejelentését kérjük, szíveskedjen megküldeni a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Városüzemeltetési Osztálya felé az alábbi email címen:
varosuzemeltetes.oszt@ujpest.hu
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.12 07:27:49
20260612-0709
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy 2026. májusában Újpest Önkormányzata az Újpest Média oldalán közlemény tett közzé a zöldfelületek fenntartásával kapcsolatban. A tájékoztatás szerint az újonnan megválasztott, élő környezetért felelős miniszter, Gajdos László „vágatlan május” elnevezésű kezdeményezéséhez csatlakozott Újpest Önkormányzata is.
A közlemény az alábbi linkre kattintva olvasható.
https://ujpestmedia.hu/ujpest-is-a-termeszetkozelibb-zoldfelulet-kezeles-fele-fordul/
Társaságunk eleget téve a közleményben leírtaknak, az intenzív területek kímélő kaszálását végezte május hónapban.
2026. június 8-án elindítottuk további üzemeltetési területeinken is a nagy gépigényű kaszálási munkákat, melyet a megszokott sorrendben végzünk.
A 2026. évi kaszálási munkák II. ütemének tervezett befejezése június vége. Kérjük legyenek türelemmel amíg kollégáink megérkeznek az Önök lakókörnyezetébe is.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.12 07:29:28
20260528-0607
Tisztelt Bejelentő!
Köszönjük jelzését a közterületi szemetes rendeltetésellenes használatával kapcsolatban.
Tájékoztatjuk, hogy az ilyen jellegű tevékenységet Társaságunk közvetlenül megakadályozni nem tudja, és sajnos a hasonló esetek meglehetősen gyakoriak a közterületeken. Tapasztalataink szerint a hulladékgyűjtő esetleges eltávolítása sem szünteti meg az illegális hulladék kihelyezésének problémáját.
A közterületi rend fenntartása érdekében javasoljuk a Rendészet bevonását, mivel az ilyen jellegű jogsértések kezelése az ő hatáskörükbe tartozik. Természetesen, ha munkatársaink észlelnek hasonló problémát mi is kérjük a rendészet segítségét.
Társaságunk részéről a hulladékgyűjtők rendszeres ürítését, valamint a heti takarítást biztosítani tudjuk és továbbra is folyamatosan ellátjuk.
Köszönjük megértését és együttműködését!
Üdvözlettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.12 08:19:09
20260609-0683
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a Semsey Aladár téri nyilvános illemhelyet megvizsgáltuk, és műszaki hibát nem tapasztaltunk. A berendezés rendeltetésszerűen működik.
Üdvözlettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.12 08:20:29
20260608-0673
Tisztelt Bak Zoltán!
Társaságunknak megküldött bejelentéssel kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a bejelentésben jelzett hulladék QTA üzemeltetői rendszerünkben is felvételezésre került.
Elszállítása 2026. június 9-én megtörtént.
Továbbá tájékoztatjuk, hogy hulladék monitoringos kollégánk heti rendszerességgel járja az újpesti közterületeket és felvételezi a kerületben kihelyezett illegális hulladékot, melyet QTA üzemeltetői rendszerünkben rögzít. Ennek alapján munkatársaink jóváhagyása után megtörténik a hulladék elszállítása.
Köszönettel,
Újpesti Városgondnokság Kft.
Tóvári Nóra
2026.06.12 08:29:17
20260608-0670
Kedves András!
Társaságunknak megküldött bejelentéssel kapcsolatosan küldjük a JAROKELO-BUDAPEST-00195989 számú hibabejelentésre összeállított választervezetünket. A válasz késedelmes megküldéséért szíves elnézést kérünk.
"Tisztelt Bejelentő!
Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a Sárpataki játszótér mászóvárának láncos kapaszkodóját Kollégáink 2026.06.08-án megjavították. A javított eszközről készült fotót csatoljuk.
Üdvözlettel,
Újpesti Városgondnokság Kft."
Tóvári Nóra
2026.06.12 09:27:18