Bejelentésre adott válaszok

Displaying 1,126 - 1,150 of 1,301

Bejelentés azonosító

20260807-1141

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a Dinamik parkra vonatkozó panaszát megkaptuk. Megértjük, hogy zavarja Önt és a környező házak lakóit a Dinamik parki gördeszkapálya és a pingpongasztal szabálytalan esti használata, valamint a kihelyezett asztalok körül gyülekezők kései hangoskodása.

Mind a gördeszkapálya, mind az asztalitenisz játéktér tájékoztató tábláján tiltó felirat jelzi, hogy nem folytatható este 21 óra és reggel 8 óra között hangoskodással, zajjal járó tevékenység.

Társaságunk feladata a közterületek és a közterületi létesítmények üzemeltetése, karbantartása. Nem tartozik társaságunk hatáskörébe a használók szabálykövető magatartásának kikényszerítése. Esti csendháborítás esetén a rendőrség vagy az Újpesti Önkormányzati Rendészet jogosult eljárni.

Mint üzemeltetők ugyancsak nem vagyunk jogosultak eljárni a létesítmények átépítésével elbontásával kapcsolatban. Javasoljuk, hogy az ilyen jellegű kérésekkel, javaslatokkal forduljon a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Városüzemeltetési Osztálya felé az alábbi email címen:

varosuzemeltetes.oszt@ujpest.hu

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.27 14:03:22

Bejelentés azonosító

20260827-1263

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy hogy Társaságunknak nincs lehetősége a kért talajcsere elvégzésére.

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.27 14:23:03

Bejelentés azonosító

20260728-1075

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan a Bőröndös játszótér állapotára és fejlesztésére vonatkozó észrevételeit, illetve javaslatait köszönjük.

Azokra a következőket válaszoljuk:

1) A játszótéri ivókút létesítésével kapcsolatban:
A Bőröndös utcai park ivóvízhálózatának kiépítését az önkormányzat tervbe vette. A tervezett beruházás ivókutak, ebitató, öntözőhálózat és nyilvános WC létesítését foglalja magában. A kiviteli tervek elkészültek, engedélyeztetésük folyamatban van. A beruházás megvalósítására az engedélyeztetés lezárását követően, az önkormányzat döntése szerint kerül sor. Természetesen, az ivókutak egyike a játszótérre kerül majd.

2) A kutyafuttatóból származó por játszótérre való átterjedésének csökkentésével kapcsolatban a lehetőségeket megvizsgáljuk.

3) A babaház homokozóba történő áthelyezésével kapcsolatban:
A babaház homokozóba történő áthelyezését jó ötletnek tartjuk. Az áthelyezés, a babaház esési terének méreteit figyelembe véve, kivitelezhetőnek tűnik. Az ügyben konzultáltunk a játszótéri eszközeink biztonságosságát ellenőrző szervezet képviselőjével, aki az áthelyezést, megfelelő alapok és szintbeállítás esetén, elfogadhatónak tartja.
A babaház homokozóba történő áthelyezésének feltételeit a közeljövőben részletesebben megvizsgáljuk és lehetőség szerint végrehajtjuk.

4) Játszótéri zöldfelületek kialakításával és a játszótér gyöngykavics burkolatának felújításával kapcsolatban:
Egyetértünk azzal, hogy a játszótéren több zöldfelületre lenne szükség. A burkolatok nagyobb mértékű átalakítása azonban kívül esik a társaságunk feladatát képező üzemeltetés keretein. Arra a játszótér önkormányzati beruházásban megvalósuló rekonstrukciója keretében lenne lehetőség.
A játszótér gyöngykavics burkolatának javítására az ősz folyamán látunk lehetőséget.

5) Iskolások számára is használható játszótéri eszköz telepítésével kapcsolatban:
Az Ön által javasolt kötélpálya - helyigénye miatt - a játszótér jelenlegi kialakítása mellett nem helyezhető el.

6) A bébiülések és a lapülések felcserélésével kapcsolatban:
A játszótéren lévő 2 db lapülőkés kettős hinta és 1 db bébiülőkés kettős hinta szimmetrikusan helyezkednek el. Egyetértünk azzal, hogy középen lévő bébiülőkés hinta ülőkéit, a biztonságosabb használat érdekében, célszerű felcserélni valamelyik szélső hinta lapülőkéivel. A csere tekintetében jobbnak tűnik a nyugati lapülőkés hinta ülőkéinek bébiülésekre történő cseréje. Ennél a hintánál kevésbe valószínű a kisgyermekek keresztirányú mozgása, mivel a hintától nyugatra csak egy távolabbi rugós billenő található.
A hintaülőkék jelezett cseréjét hamarosan végrehajtjuk.

7) Rajzolásra alkalmas felületek kialakítása
A játszótéren rajzolásra alkalmas felületek kialakítása csak új szilárd burkolatok létesítésével vagy játszótéri rajztábla telepítésével kivitelezhető. Mindkettő önkormányzati beruházást igényel. Az említettek közül az utóbbi, a rajztábla telepítése könnyebben kivitelezhető, mivel nem igényli a játszótéri funkciók teljes átgondolását. A vízszintes felületek kialakítása egy játszótéri rekonstrukció keretében lenne megoldható.

8) A kisgyermekek játszótéri kismotorozására alkalmas utak kialakításával kapcsolatban:
A játszótér jelenlegi kialakítása mellet erre nem látunk lehetőséget. Megítélésünk szerint ez csak a játszótér funkcióinak újragondolása esetén egy játszótéri rekonstrukció keretében valósítható meg.

Összességében észrevételeit, fejlesztési javaslatait köszönjük. Társaságunk üzemeltetési tapasztalatai is alátámasztják a fejlesztés szükségességét, ezt jeleztük már az önkormányzat irányába.
Kérjük, hogy a játszótér rekonstrukciójával kapcsolatos igényüket, kérésüket, ötletüket küldjék meg a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Városüzemeltetési Osztálya felé az alábbi email címen:

varosuzemeltetes.oszt@ujpest.hu

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.27 14:25:37

Bejelentés azonosító

20260827-1265

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy Társaságunk közel 100 játszóteret üzemeltet Újpesten. A mai napon Káposztásmegyerről bekerült egy hibás tricikli, ami a mellékelt fotón is látható. Kollégáink a játszóterek üzemeltetésekor a lakosság által kihelyezett eszközöket is monitoringozza és a sérült, hibás eszközök esetén azokat mérlegelés nélkül begyűjti, hiszen a balesetek és sérülések elkerülése közös érdek.
A feltétel nélküli gyanúsítást, kollégáink nevében határozottan visszautasítjuk!

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

Ha készült bizonyíték

Ha készült bizonyíték

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.28 07:25:56

Bejelentés azonosító

20260626-0849

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett feladatokat Kollégáink elvégezték.
Továbbá tájékoztatjuk, hogy közterületre sajnos nem áll módjában magánszemélynek fát ültetni, mivel az ilyen ültetésekre szigorú szakmai és jogi előírások vonatkoznak. Faültetési igényüket kérjük jelezzék a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Városüzemeltetési Osztálya felé az alábbi email címen:

varosuzemeltetes.oszt@ujpest.hu

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.28 07:29:04

Bejelentés azonosító

20260626-0850

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett feladatokat Kollégáink elvégezték.

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.28 07:30:06

Bejelentés azonosító

20260713-0973

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett feladatokat Kollégáink elvégezték.

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.28 07:30:38

Bejelentés azonosító

20260825-1243

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett probléma nem tartozik Társaságunk kompetenciájába. Bejelentését kérjük, szíveskedjen megküldeni a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Városüzemeltetési Osztálya felé az alábbi email címen:

varosuzemeltetes.oszt@ujpest.hu

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.28 07:31:54

Bejelentés azonosító

20260812-1169

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett feladatokat Kollégáink elvégezték.

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.28 07:32:50

Bejelentés azonosító

20260824-1227

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett feladatokat Kollégáink elvégezték.

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.28 07:33:27

Bejelentés azonosító

20260824-1233

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett probléma nem tartozik Társaságunk kompetenciájába. Bejelentését kérjük, szíveskedjen megküldeni a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Városüzemeltetési Osztálya felé az alábbi email címen:

varosuzemeltetes.oszt@ujpest.hu

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.28 07:34:37

Bejelentés azonosító

20260824-1237

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett feladatokat Kollégáink beütemezték.
A munkálatok elvégzéséig szíves türelmet kérünk!

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.28 07:35:46

Bejelentés azonosító

20260824-1241

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett kaszálási munkálatokat Kollégáink beütemezték.

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.28 07:37:06

Bejelentés azonosító

20260825-1242

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett feladatokat Kollégáink elvégezték.

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.28 07:38:16

Bejelentés azonosító

20260826-1254

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi fa a 76561/124-es helyrajzi számú ingatlan területén áll, mely nem közterület és a helyrajzi szám a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata és a Újpesti Városgondnokság Kft. között létrejött közszolgáltatási szerződés M1.1 pontjában sem szerepel. Társaságunknak nincs feladata a fával kapcsolatban.

A fakivágás kérelmezéséről, kivitelezéséről a fa tulajdonosának kell gondoskodnia. Kérjük vegyék fel a kapcsolatot Budapest Iv. kerület Újpest Önkormányzatának Városüzemeltetési Főosztályával.

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.28 07:40:42

Bejelentés azonosító

20260827-1270

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi fa a 76561/124-es helyrajzi számú ingatlan területén áll, mely nem közterület és a helyrajzi szám a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata és a Újpesti Városgondnokság Kft. között létrejött közszolgáltatási szerződés M1.1 pontjában sem szerepel. Társaságunknak nincs feladata a fával kapcsolatban.

A fakivágás kérelmezéséről, kivitelezéséről a fa tulajdonosának kell gondoskodnia. Kérjük vegyék fel a kapcsolatot Budapest Iv. kerület Újpest Önkormányzatának Városüzemeltetési Főosztályával.

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.28 07:41:21

Bejelentés azonosító

20260825-1251

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy az igen száraz, aszályos időjárás miatt a fák lombvesztése a nyár folyamán nagy mértékű volt. Június vége óta a zöldfelületeken néhány kivételtől eltekintve sem kaszálási, sem lombgyűjtési feladatot nem végzünk a talajkiszáradás elleni védekezés miatt.
Társaságunk igyekszik alkalmazkodni a klímaváltozás jelentette kihívásokhoz, így a korábban megszokott eljárások újragondolása és újak bevezetése is szükséges a közeljövőben.

Kérjük fentiek megértését!

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.28 07:43:02

Bejelentés azonosító

20260819-1215

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett fát Kollégáink megvizsgálták. A fa állapota jelenleg megfelelő. A környék fáinak átfogó faápolását a 2026 őszi/2027 tavaszi faápolási időszakban tervezzük.

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.28 11:50:52

Bejelentés azonosító

20260826-1259

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a közvetlen balesetveszélyt Kollégáink elhárították.

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.28 11:51:45

Bejelentés azonosító

20260828-1274

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a Gárdy Jenő utca faállományának kezelését vegetációs időszakon kívül fogjuk végezni.

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.28 11:53:07

Bejelentés azonosító

20260828-1276

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy adatbázisunkban ilyen cím nem szerepel, a megadott helyrajzi szám nem önkormányzati tulajdon.

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.31 07:30:14

Bejelentés azonosító

20260826-1262

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett fa ápolási munkáit Kollégáink elvégezték.

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.31 07:30:49

Bejelentés azonosító

20260826-1258

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett fák ápolási munkáit Kollégáink 2026.08.28-án elvégezték.

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.31 07:31:33

Bejelentés azonosító

20260824-1225

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a tárgyi területen a bejelentésben jelzett fa koronájának redukcióját 2025 év végén elvégeztük. Az aszfaltos felület felújításának kivitelezése fasori szakfelügyeletet igényel. Kollégáink megvizsgálják
a fa gyökereit és annak jelenleg eltakart részeit .
A kivitelezés közben tapasztalt esetleges gyökérsérülések mértékében döntenek majd a fa további ápolásának mértékéről.
A faápolási feladatok ellátása után a burkolatot helyre állítjuk.

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.31 07:34:32

Bejelentés azonosító

20260820-1216

A bejelentésre adott válasz

Tisztelt Bejelentő!

Társaságunknak megküldött bejelentésével kapcsolatosan elnézését kérjük a kellemetlenségért. Ismételten felhívtuk munkatársaink figyelmét, hogy a korábban megszokott tűzcsapról vegyék a tartályok feltöltéséhez a vizet.

Köszönettel,

Újpesti Városgondnokság Kft.

A választ létrehozó felhasználó

Tóvári Nóra

A válasz adás pontos időpontja

2026.08.31 07:35:58

Scroll to Top